Őszi magány

  Titkok temetője. A faluban csak így emlegetik a sötét, beláthatatlan helyet. Keserű perceket él át, aki kényszerből vagy kötelességből arra irányítja lépteit.

  Csukott szemmel, remegve rogytam le a göröngyös talajra. Nagyanyó sápadt arcát ősz haja vette körbe. Az elmémet emlékek tömkelege árasztotta el, a zokogástól azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok. Valaki szelíden felsegített és egy csokor virágot nyomott a kezembe. Lepillantottam a halovány krizantémra. Gyengéden a friss sírra helyeztem, majd rá se nézve a fejfára kiléptem a temető kapuján.

  A fátyolos őszi szél befújt a lenge kabátom alá, de nem tudtam érzékelni a dermesztő hideget. A virágzó zúzmara felkúszott az ablakokon, a mandarinsárga falevelek zizegve szálltak egyre lejjebb, a pirospozsgás gesztenyeszemek vidáman nevettek felém szúrós sapkájuk alól, de nem tudtam észrevenni a természet csodáit. Egyre csak a halál gondolata járt a fejemben. Egyedül voltam, a fullasztó magány elviselhetetlenül fájt. A könnyeim megállíthatatlanul potyogtak, de legalább egy kicsit megkönnyebbültem.

  Hirtelen a félelem indaként fonta körbe szívemet, körülöttem ezüst füst gomolygott. Egy láthatatlan erő a gondolatait szavak formájában égette bele az agyamba. „ Ma este valaki meg fog halni.” Mintha egy álomba csöppentem volna, ám azonnal fel is ébredtem. Szédültem, küzdenem kellett az egyensúlyom megtartásáért. „Indulj el!”- biztattam magamat, és erős akaraterő kellett, hogy össze ne essek a bennem kavargó nehéz érzések súlya miatt. Végül az elmém győzött és gyenge lépésekkel elindultam.

  Cipőm alatt kavicsok zörögtek, kulcs csörgött. Beléptem az ajtón és rám tört az álmosság.

  A gyilkos kazán csendben dolgozott, a szemeimnek már nem tudtam parancsolni. A tudatom egyre tompult, és mikor elérte a mélypontot, a testem megszűnt létezni.

  A tökéletes sötétség melegen ölelt körbe. Hirtelen kis fény lobbant, majd növekedni kezdett. Lassan kivehetővé vált Nagyanyó sovány, fénylő arca, meleg mosolya és biztató tekintete. „Velem tartasz?”- nyújtotta felém a kezét. „Bármikor, Nagyanyó.”


By: Csilla 😏